Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető olyan helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.
A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében, a tanúk által értett nyelven, végakaratát teljes terjedelmében, szóban, vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén, jelnyelven előadja, és egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
A szóbeli végrendelt tanúja
A szóbeli végrendeletre, megfelelően alkalmazni kell, az írásbeli magánvégrendelet tanújának, személyére vonatkozó, valamint az ő és hozzátartozója érdekeltségére tekintettel megállapított korlátozásokat, azzal az eltéréssel, hogy a tanú írni tudása a szóbeli végrendelet érvényességének nem feltétele.
Közös végrendelet
Két vagy több személynek bármilyen alakban, ugyanabban az okiratban foglalt végrendelkezése érvénytelen. A házastársaknak az életközösség fennállása alatti részében ugyanabban az okiratban foglalt írásbeli végrendelet érvényes, ha a saját kezűleg írt végrendelet esetén az okiratot az egyik végrendelkező elejétől a végéig maga írja és aláírja, a másik végrendelkező ugyanabban az okiratban saját kezűleg írt nyilatkozatban kijelenti, hogy az okirat az ő végakaratát is magában foglalja, és a nyilatkozatot aláírja.
Ha a más által írt végrendelet esetén a végrendelkezők egymást és a tanúk együttes jelenlétében írják alá az okiratot, vagy mindkét végrendelkező egymás és a tanúk együttes jelenlétében külön nyilatkozik arról, hogy az okiraton szereplő aláírás a sajátja, vagy a házastársak közös végrendeletet tettek. Ebben az esetben a közös végrendelet érvényes.
A több külön lapból álló más által írt közös végrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha minden lapját a végrendelkezők és mindkét tanú aláírta.
Saját kezűleg írt közös végrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, és minden lapját a másik végrendelkező aláírta.
A végrendelet értelmezése
Kétség esetén az örökhagyó feltehető akaratának megfelelően úgy kell értelmezni a végrendeletet, hogy az örökhagyó akarata lehetőség szerint érvényre jusson. Ez a szabály nem szolgálhat alapul a végrendelet alaki hibájának orvoslásának.