Az öröklés rendjét elsődlegesen az örökhagyó végakarata határozza meg. A törvény csak akkor jelöli ki az örököst, ha az örökhagyó örökösödési jogával egyáltalán nem élt, vagy örökös nevezése hagyatékot nem meríti ki. Tehát elsősorban a végrendeletben megjelölt örökös örököl, és ha a teljes hagyatékot kimeríti nincs törvényes öröklés.
Persze van köteles rész, de az már nem törvényes örökös.
A törvényes örökösként elismert rokon, mint körök fogalmát a Ptk. családjogi könyve szerint kell értelmezni, vagyis egyenes ági rokonnak tekinthetők azok, akik az egyik a másiktól származik, oldalági rokonnak tekintendők azok, akiknek legalább egy közös felmenő rokonuk van, ők maguk azonban egyenes ágon nem rokonai egymásnak. A vérségi származás a döntő, és nincs jelentősége annak, hogy a leszármazó, házasságból, vagy házasságon kívül született. Az apai leszármazást az apaság vélelme dönti el.
Kivételnek tekinthető az örökbefogadás, mert az örökbefogadott, mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép. A Ptk. nem ismeri el a minden oldalági rokon törvényes öröklési jogát. Törvényes öröklési joga csak az örökhagyó egyenes ági rokonainak, leszármazottainak és felmenőinek, valamint az örökhagyó oldalági rokonainak törvényes öröklési jogát kiterjeszti a dédszülei leszármazókra is, az oldalági törvényes örökösök körében.
A házastárs a szó jogi értelmében nem rokon, az örökhagyóhoz fűződő közeli és szoros hozzátartozói kapcsolata folytán, viszont minden jogrendszer kiemelt törvényes öröklési jogi helyet biztosít számára.
Az élettársat a hatályos Ptk. nem ismeri le törvényes örökösként. De természetesen végintézkedésen alapuló örökös lehet.
A 2009. évi XXXIX. Tv. – A házastársak mindenben azonos és törvényi öröklési és jogi státuszt biztosít az örökhagyó bejegyzett élettársának, az azonos neműek között is.